Szereplők

Candice Accola, mint Caroline Forbes


Candice Accola 1987. május 13-án született Orlandoban, Florida államban. Édesapja, Kevin szívsebészként dolgozik, míg édesanyja háztartásbeli. A szülei aktívan politizáltak. Egy öccse van. Már gyermekkorában érdekelte a színészet. San Franciscoban talált egy akadémiát, majd a középiskolás évei közepén úgy döntött, hogy Los Angelesbe költözik. A középiskolát 2005-ben fejezte be.
- 2007-ben kapta elsõ szerepét a Pirate Camp címû filmben, és ez be is indította a karrierjét. Még ebben az évben kiválasztották egy epizódszerepre a "How I Meet Your Mother" címû sorozatban, illetve feltûnhetett az Oscar nyertes JUNO címû alkotásban is egy rövid ideig. Újabb két szerep követte az elõzõket. Brittany Snow oldalán játszotta Melody szerepét az On The Doll filmben, majd ezt követte az X's & O's kicsi szerepe. Jelenleg csak úgy tartják számon, mint "DeadGirl"-t, mert ebben a filmben már fõszerepet játszott.
- 2009-ben beválogatták a nagysikerû The Vampire Diaries sorozatba, õ játssza Caroline Forbes szerepét. A második évadtól a karaktere az egyik kulcsszereplője a sorozatnak. 2010-ben ő alakította Sophiat a Kingshighway című filmben és feltűnt a Drop Dead Diva című sorozat egyik epizódjában is. A The Truth About Angels című drámában Caitlin Stonet alakítja, míg a Complicity című filmben, a Hellcats sorozatban feltűnt Heather Hemmens oldalán játszik főszerepet.

Érdekesség
- Imádja a The Pixies nevű együttest
- Kedvenc tv sorozatai a Dexter, a Nurse Jackie és a The Soup
- Példaképe Amy Adams



Ian Sommerhalder, mint Damon Salvatore


Ian Joseph Somerhalder 1978. December 8-án látta meg a napvilágot, Covingtonban, Louisiana államban. Szülei, Edna és Robert Somerhalder. Apja építési vállalkozó volt. Van egy bátyja, Bob, aki profi biciklis, illetve egy huga, aki újságíró. Apai ágról, francia és angol, míg anyai ágról ír felmenõkkel rendelkezik. 13 éves volt, amikor szülei elváltak. Édesanyjával maradt, aki nagyon egészségesen nevelte. Gyermekkorában sokat úszott, horgászott és csónakázott. Katolikus iskolában tanult. Játszott az iskolai dráma csoportban. 10 éves volt, amikor édesanyja úgy gondolta, hogy fiát a modelkedés felé tereli. Azonnal alá is írt egy 3 éves szerzõdést a Ford Modelügynökséggel New Yorkban.
- A modelkedés bejött Iannek. Több helyen keresték az arcát. Dolgozott NYC-ben, Párizsban, Milánban és Londonban is. Olyan cégek arca lehetett, mint a Calvin Klein, American Eagle Outfitters, Dolce & Gabbana, Gucci, Versace vagy a Guess?. Az utóbbinak 2 éven át volt a reklámarca. Több ügynökséggel leszerzõdött, köztük a DNA Model Managementel és az ausztrál Priscilla's Model Managementel is. A színészet ízébe 1998-ban kóstolt bele. A Celebrity filmben kis szerepet kapott, és a jelenetét ki is vágták. Több kissebb filmszerep követte egymást, majd az elsõ igazi nagy szerepet a The Rules Of Attraction / A Vonzás szabályai címû filmben kapta meg. Sok népszerû televíziós sorozatban vendégszerepelt. Játszott a Smallville, a CSI: Miami, a CSI és a Young Americans sorozatban is.
- 2004-ben kapta meg a sztárok közé a belépõt, amikor beválasztották a Lost / Eltûntek fõszereplõi közé. Õ alakította Boone Carlyle karakterét. A karaktere az elsõ évadban ugyan meghal, de Ian több alkalommal visszatér - emlékezések alkalmával. 2006-ban kapta meg a Pulse / Mezsgye címû horror remake fõszerepét, amiben Kristen Bell és Christina Millian voltak a partnerei. 2009-ben megkapta a The Tournament / A Bérgyilkosok Viadala címû filmben Miles Slade szerepét. 2009 Októberében írta alá a szerzõdést a Cradlewood címû filmre. A televíziós munkát sem hanyagolja, hiszen a 2009-es évben indult The Vampire Diaries sorozatban fõszerepet játszik, Paul Wesley és Nina Dobrev oldalán. Damon szerepe hatalmas népszerűséget hozott neki a világ minden táján. 2010-ben jelent meg a How To Make Love to a Woman című filmje.

Érdekesség
- Õ volt az elsõ, akit beválasztottak a Lost szereplõgárdájába
- Vegetáriánus
- Elsõ "állását" modelként a Ralph Lauren cégnél kapta
- Tisztaságmániás (van, hogy napi három alkalommal vesz fürdõt)
- Részt vett a True Blood szereplõválogatásán is, de nem sikerült meggyõznie az alkotókat
- 2010-ben őt választották meg a rajongók "Minden Idők Legszexisebb Szörnyetegének" / a versenyben Robert Pattinsont győzte végül le /
- Nem fejezte be a középiskolát, mert a modellkarrierje miatt Európába kellett utaznia
- 10 évesen volt egy képzeletbeli barátja, akiről a szülei is tudtak
- Eredetileg festőművész akart lenni és a mai napig rajong a művészetért



Katerina Graham, mint Bonnie Bennett


Katerina Alexandra Graham 1989. Szeptember 5-én született a svájci Genfben. Édesapja Joseph Graham, libérai, míg édesanyja Natasha, egy orosz származású zsidó asszony. Los Angelesben nõtt fel. A nagypapája ENSZ nagykövet volt. Katerina héber iskolába járt, ahol elsajátította az angol nyelvet, megtanult spanyolul és franciául, ezen felül beszél egy kicsit portugálul és héberül is. Katerinát kiskorától kezdve különféle kulturák és társadalmak vették körül, és õ úgy érzi, ez csak az elõnyét szolgálta a tanulmányainak. 16 évesen érettségizett le.
- Hat évesen kapta meg elsõ reklámszerepét. Olyan termékek reklámarca lett, mint a Barbie vagy a K-Mart. A televíziós szerep sem váratott sokáig, epizódszerepet mint az Isteni Sugallat és a Lizzie McGuire sorozatban is. Tizenöt éves volt amikor a híres koreográfus - Fatima - kiválasztotta, hogy Lil Bow Wow háttértáncosa legyen a BET Awardson, ahol a fekete mûvészeket díjazzák.
A lány színészként, táncosként és énekesként is dolgozott. Az elsõ dal amit írt, a Derailed az egyik Jan-Claude Van Damme film betétdala lett. Egy évvel késõbb találkozott a Destiny's Child egykori producerével Damonnal, aki sokat segített a karrierjén. Számos sorozatban kapott az õ segítségével szerepet, ilyen volt a Hannah Montana, a CSI, a Narancsvidék vagy a Már Megint Malcolm. Mivel tehetséges táncos is volt, a lány számos videoklippben is megjelent a háttérben. Köztük Akon "Mr. Lonely" vagy a B2K's "Why I Love You" c. dalából készült videoklippekben is. 16 éves korában lett a Coca - Cola reklámarca, õ mosolygott a Fanta reklámokban ránk.
- Énekesként vokálozott a BEP-nek, együtt dolgozott Snoop Doggal és a Megint 17 címû filmben, nem csak szerepelt, hanem egy dala is felkerült a film zenei albumára. 2009-ben kapta meg a kiugró televíziós lehetõségét a The Vampire Diaries sorozatban. Bonnie karakterét alakítja. 2010-re több filmje várható. A The Roommateben Leighton Meester és Cam Gigandet lesz a partnere. Szintén ebben az évben jelent meg első, hivatalos, önálló száma, amelynek a "Sassy" címet adta. 2011 Márciusában látott napvilágot a Love Will Never Do Without An Escapade című videóklippje, ahol tánctudását is megcsillogtatja.

Érdekesség
- Imádja Los Angelest
- A szabadidejét legszívesebben a strandon tölti
- Szereti a "Gay" klubbokat
- Szerepelt Justin Bieber és Usher közös klippjében (2010)
- Nelly - Just a Dream című videóklippjében az énekes szerelmét alakítja (2010)



Michael Trevino, mint Tyler Lockwood


Michael Anthony Trevino 1985 Január 25-én született Montebelloban, Kalifornia államban. Mexikói és Amerikai szülõkkel rendelkezik. Montebelloban nőtt fel, majd szüleivel átköltöztek Valenciába.
- A Cow Belles címû Disney filmben õ játszotta Jackson Meade szerepét Aly és AJ oldalán. Több filmben és nagysikerû sorozatban kapott kissebb-nagyobb szerepeket. 2005-ben kapta elsõ szerepét a Summerland címû sorozatban. A Charmed címû sorozat 8. évadjának egy epizódjában õ alakította Alistair-t. A The Riches sorozatban Brent szerepét játssza. 2007-ben a (rövid életû) Cane sorozatban Jaime Vega karakterét alakíthatta. A CW 90210 feldolgozásában is helyet kapott. 3 epizódon keresztül játszhatta Ozzie-t. 2009-ben a nagysikerû The Vampire Diaries-ban õt választották Tyler Lockwood megformálására. 2011-ben John Cusack oldalán szerepel a The Factory címû thillerben.

Érdekesség
- A 90210-ben Ozzie szerepét Ray Corasani elõl nyerte el.
- Lori Loughlin színésznõvel két forgatáson is együtt dolgozott (90210, Summerland)
- A CSI: Miami, a CSI, és a CSI:NY sorozatban is vendégszerepelt.
- 2011-ben jött össze jelenlegi barátnőjével, a Gleeből ismerős Jenna Ushkowitz színésznővel



Nina Dobrev, mint Elena Gilbert és Katherina Petrova


Nina Constantinova Dobreva 1989. Január 9-én született Sofiában, Bulgáriában. Kanadában nõtt fel. 2 éves volt, amikor Torontóba költözött a szüleivel. Édesanyja mûvész, édesapja pedig számítógépes szakember. Van egy bátyja. A J.B. Tyrrell Sr. Public Schoolba majd a Wexford Collegiate School for the Arts-ban tanult. Már kicsi korában jelentkezett nála, hogy tehetséges. Táncolt, gimnasztikázott, énekelt, színészkedett, és imádta a színházat. Beiratkozott a Dean Armstrong Színészképzõ iskolába, és itt több tehetségkutató felfigyelt rá.
- Elõször modellkedett, majd reklámfilmekben, végül filmekben szerepelt. Sokszor sikerült elnyernie a rendezõk és producerek tetszését. Szerepelt a Fugitive Pieces, az Away from Her, és a Never Cry Werewolf címû filmekben. 2006-ban kapta meg Mia Jones szerepét a Degrassi: The Next Generation címû sorozatban. Az MTV American Mall címû filmjének õ volt a fõszereplõje. 2009-ben kapta meg a CW sorozatának, a Vampire Diariesnak a fõszerepét. Elena Gilbert karakterével pedig elindult a siker felé vezetõ úton. A készítők nagy feladatot állítottak Nina elé, hiszen el kell játszania a sorozatban a gonosz Katherine Pierce karakterét is, aki Elena teljes hasonmása. A sorozatért 2010-ben Young Hollywood díjat kapott "Making their Mark" kategóriában, illetve a szereplőgárdával megosztva is részesült egyben.
- 2011-ben Kellan Lutz mellett szerepel a The Killing Game című filmben, és szintén ebben az évben feltűnt a The Roommate című horrorban, illetve szinkronizált egy epizód erejéig a Family Guy című sorozatban.  A 2012-ben érkező The Perks of Being a Wallflower című drámában Logan Lerman és Emma Watson mellett játszik főszerepet.

Érdekesség
- Eredetileg göndör a haja
- Nagy Avatar rajongó lett
- Kedvenc reggelije a Kashi zabkása, áfonyával
- 2009-ben vásárolta meg álmai autóját, egy Audi-t.
- Arachnofóbiás (fél a pókoktól)
- Kedvenc földrésze Ausztrália
- Mindig van a táskájában egy Cover Girl Lash Blast szempillaspirál
- 2010-ben saját ruhakollekciót kezdett tervezni
- Születési vezetéknevét új ejtik, hogy: "doo-brava"
- Az American Mall filmben néhány zenei felvételt Autumn Reeser énekelt helyette
- Imádja a dobozos halat, és a kukoricát
- Katerina Grahammel együtt szerepelt a The Roommate című filmben is
- Egy- egy rendezvény alkalmával a legjobban öltözött sztárok között tartják számon.



Paul Wesley, mint Stefan Salvatore


Paul Thomas Wasilewski 1982. Július 23-án született New Brunswickben. Marlboroban nõtt fel, New Jerseyben. Szülei Agnieszka és Thomas Wasilewski, akik még Paul születése elõtt költöztek Lengyelországból Amerikába. Van egy húga, Julia. 16 éves koráig minden nyáron eltöltött egy kis idõt Lengelországban. Folyékonyan beszéli a lengyel nyelvet. Van egy nõvére, Monica, és két huga, Julia és Leah.
A Christian Brothers Akadémiára járt Lincroftba. Az iskolai tanulmányait a Marlboro Középiskolában kezdte. A gimi elsõ éveiben kapta meg elsõ szerepét a The Guiding Light címû sorozatban. Ekkor váltott iskolát, és átjelentkezett a Lakewood Prep Iskolába. 2000-ben végzett, majd jelentkezett a Rutgers Egyetemre, de a színészi karrierje miatt abba kellett hagynia.
- 2005-ben változtatta a nevét Paul Wesley-re. A névváltoztatásra a családjának a beleegyezését is kérte, mert úgy érezte, hogy a Wasilewski nevet a filmes szakmában túlságosan nehéz lesz megjegyezni.
Több sorozatszerepet kapott a The Guiding Light után. Szerepelt a Smallville, The O.C., 8 Simple Rules, Wolf Lake, Cane és az American Dreams sorozatban. 2009-ben szerepet kapott a 24 sorozatban. Õ játszotta Stephent. Szintén 2009-ben kapta meg a nagysikerû Vampire Diaries sorozat egyik fõszerepét. Õ alakítja Stefan Salvatore-t. Kevés filmszerepet kapott, fõként a televíziós színészként ismerte meg a világ.
- 2008-ban szerepelt Amber Tamblyn oldalán a The Russell Girl címû filmben. A Killer Movie-ban õ alakította Jake Tannert Kaley Couco oldalán. Ebben a filmben együtt játszott barátnõjével, Torrey DeVitto-val. 2009-ben õ játszotta a fõszerepet az Elsewhere címû thillerben. A 2010-ben bemutatott Beneath the Blue című drámában ő alakította a főszereplő Craig karakterét. 2012-re ígérik a The Baytown Disco című akció - vígjátékot, amelyben Eva Longoria, Billy Bob Thornton és Serinda Swan mellett láthatjuk.

Érdekesség
- Fiatal korában sokszor verekedett lány miatt
- 15 éves kora óta mindig volt barátnõje
- Romantikus alkatnak vallja magát



Steven R. McQueen, mint Jeremy Gilbert


Terrence Steven McQueen II 1988. Július 13-án született Los Angelesben, Kaliforniában. Szülei Chad McQueen és Stacy Toten. Keresztfia a népszerű hokijátékosnak, Luc Robitaille-nek. Nagyszülei is színészek voltak (Steve McQueen és Neile Adams) Több féltestvére van. Köztük egy lány, Madison és két fiú Jesse és Chase. Már fiatalon elkezdett harmonikán játszani. Első csókját ötödikes korában kapta egy hawaii táncrendezvényen.
- Első szerepét 2005-ben kapta a Threshold című sorozatban. Az Everwoodban visszatérő karakterként volt jelen. Ő alakította Kyle Huntert. 2006-ban a Club Soda rövidfilmben James Gandolfini mellett alakíthatta a "Kölyköt". 2008-ban Chelsea Staub színésznő partnere volt a Minutemen című vígjátékban. Több vendégszereplés után, 2009-ben kapta meg Jeremy Gilbert szerepét a The CW csatorna új sorozatában a The Vampire Diariesben, ahol a negyedik évad közepéig főszerepet játszott. 2010-ben kapta első igazi főszerepét egy horrorfilmben,  a Piranha-3D című alkotásban, amelyben Dina Meyer, Kelly Brook és Jerry O'Connell mellett tűnik fel.

Érdekesség
- Szerinte Elisa Cuthbert a legcsodálatosabb színésznő
- Szeretne együtt szerepelni Samuel L. Jacksonnal
- Kedvenc sorozata a Dexter
- Kedvenc weboldala az IMDB
- A Beverly Hills Film Fesztiválon díjjal jutalmazták a Club Soda című filmben nyújtott alakításáért
- Az egyik legjobb barát(nője) Cody Kennedy
- Jártas több harcművészetben.
- Tud harmonikán is játszani.



Zach Roerig, mint Matt Donovan


Zachary George Roerig 1985. Február 22-én született Montepelier-ben, Ohio államban. Szülei, Daniel és Andrea Roering, mindketten emlékmûkészítõk voltak. A Montpelier Középiskolába járt, ahol futballozott. Zach elõször a családi vállalkozásba kezdett dolgozni. (Fackler Mounuments). Van egy húga, Emily, aki 4 évvel fiatalabb nála. Igazi otthonának New York City-t érzi.
- 16 éves korában minden hétvégén elment Clevelandbe, hogy színészetet tanuljon. A középiskola befejezése után 3 nappal NYC-be utazott. Több modellmunkát kapott. Õ volt a Sears és Kmart egyik arca. Elsõ nagyobb szerepét a Flutter Kick címû rövidfilmben kapta 2005-ben, mint az egyik főszereplő. 2008-ban szerepelt Mischa Barton oldalán az Assassination of a High School President címû bûnügyi vígjátékban.
Az "As The World Turns" címû dráma sorozatban õ alakította Casey Hughes karakterét 274 epizódon keresztül. A Friday Night Lights címû sorozatban õ alakítja Cash-t. 2009-ben megkapta Matt Donovan szerepét a The Vampire Diaries címû sorozatban, ahol jelenleg is szerepel.

Érdekesség
- Rossz a szeme (kontaktlencsét hord)
- Van egy kislánya


Az információk, érdekességek a starity.hu oldalról valók.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.